A sócsökkentés több évtizedes közegészségügyi erőltetése nem csak a szívhalálozást növelte meg, hanem fokozta az emberek depresszió- és cukorbetegség kockázatát is. Mára világossá vált, hogy a sószegény táplálkozás kifejezetten ártalmas.

so

A klinikai és kísérleti megfigyelések szerint, mind embernél, mind állatnál, a tartós sóéhség a depresszióhoz hasonló állapotot idéz elő, romlik a hangulat, csökken a jutalomvezérelt viselkedés. Vajon a fokozott sófogyasztás a más okokból kialakult negatív érzelmi állapot kompenzálást is szolgálja?
Már a harmincas években leírták, hogy a tartósan melegben dolgozó, sok sót veszítő embereken fáradtság, fejfájás, koncentrációs zavar, alvási problémák – azaz egyfajta depressziószerű állapot lesz úrrá (McEwen, 1935).
Sómegvonásos vizsgálatban étvágytalanság, kedvetlenség, koncentrációs nehézség, rendkívüli fáradtság és kimerültség volt megfigyelhető (McCance, 1936). Ugyanakkor a vérnyomás, a szívfrekvencia nem változott és görcsök sem jelentkeztek, ami azt jelenti, hogy a sóhiány első megnyilvánulása a depressziószerű tünetek megjelenése.

A krónikus fáradtság szindróma tünetei hasonlóak. Krónikus fáradtság szindrómában gyakori a felálláskori vérnyomásesés, ami ájulásközeli állapotot is előidézhet. Ezért egy vizsgálatban ezt a vérnyomásszabályozási zavart kívánták orvosolni azzal, hogy nagyobb sófogyasztásra bátorították a vizsgálatban résztvevőket. A 21 krónikus fáradtság szimptómás betegből 16-nál azonban nemcsak a felálláskori vérnyomásesés okozta panaszok csökkentek, hanem a betegek hangulata is jelentősen javult. Mint utólag kiderült, a betegek 61%-a korábban az egészségesebb élet reményében korlátozta a sófogyasztását. A vizsgálat következtetése szerint a krónikus fáradtság szindrómát egyeseknél a sóhiány okozza, vagy legalábbis súlyosbítja (Dietz és mtsi., 2006). A krónikus fáradtság szindróma sóhiány-hipotézisét alátámasztja egy másik vizsgálat is, amelyben a sóvisszatartást fokozó fludrokortizon szintén hatásosnak bizonyult a krónikus fáradtság szindróma tüneteinek enyhítésében (Peterson és mtsi., 1998).

Számos kísérletben patkányoknál sóéhséget idéztek elő sómegvonással vagy fokozott sóürítés előidézésével, és mindannyiszor azt tapasztalták, hogy az állatok vonzalma csökkent a korábban jutalmazó értékű tevékenységek iránt (édes víz, mókuskerék) (Morris és mtsi., 2008), azaz a depresszióra jellemző örömtelenség és motiválatlanság jelent meg. Elgondolkodtató a vizsgálatok humán vonatkozása is, ugyanis a patkányoknál a fokozott sóüritést vízhajtók adásával érték el, ennek alkalmazása embereknél pedig mindennapos gyakorlat.

Az aldoszteron és a depresszió

A sóhiány vagy sómegvonás következtében kialakuló depressziószerű állapot lehetséges magyarázata meglepő. Amikor csökken a sófogyasztás, a mellékvesekéreg fokozott mértékben termeli az aldoszteron hormont, ami a vesékben fokozza a sóvisszatartást. A sóhiány tehát magas aldoszteron szinttel jár. Ami meglepő, hogy súlyos depresszióban szintén magas az aldoszteron szint, továbbá a depresszióval gyakran társuló szívelégtelenségben is megnő az aldoszteron szint, és szívbetegeknél meg is figyelték a fokozott sóigényt.
Azaz, a magas aldoszteron szint, amit pl. a sóhiány is okozhat, depressziószerű tüneteket okoz, és ez jellemző minden kórképben, amelyben az aldoszteron szint ilyen vagy olyan okból magas. Pl. a rendkívül magas aldoszteron szinttel járó Conn betegségben a depresszió gyakori tünet.
Az aldoszteron depressziót okozó hatását igazolja még az is, hogy az aldoszteron szintjét csökkentő ACE gyógyszerek (vérnyomáscsökkentő gyógyszertípus) javítják a hangulatot.
Logikus az eddigiekből, hogy depresszióban fokozódik a sószükséglet, és a fokozott sófogyasztás az aldoszteron szint csökkentésén keresztül javíthat a depresszión.


---
vissza az elejére