Magamról

 

Agrárvégzettséggel indultam az önállósulás útján, amely a mezőgazdasági termelésbe vezetett. Ezt követően az országos mezőgazdaság hivatali hálózatában végeztem szakmai tájékoztató munkát a növényvédelem és agrokémia területén.

1983-ban az USA-ba kerültem, ahol egy intenzív transzformálódási folyamat vette kezdetét: a lehetőségek széles körének felismerésével egyidejűleg az ön-megismerés és ön-kifejezés új és sokféle módját alkalmaztam a mozgásformáktól a táplálkozási koncepciókon keresztül különféle spirituális gyakorlatokig sok mindent megtapasztaltam.

Ebből a 7 éves időszakból a teozófia és a buddhizmus tanításai hatottak rám legjobban. 1992-ben csatlakoztam a Thakar Singh irányítása alatt álló meditációs és életforma-reformáló mozgalomhoz, ahol a spiritualitás elméletének továbbfejlesztését naponta végzett, intenzív meditációs gyakorlattal egészítettem ki. Ezek alatt az évek alatt Hawaiin éltem, és itt fordultam a belső fény és hangzás, azaz az emberi rezgésszintek tanulmányozása és ráhatási módszerek alkalmazása felé. Ezzel párhuzamosan ismerkedtem meg élő közvetítéses anyagokkal előszőr a Seth sorozat, majd a K ryon könyvek formájában Azóta ezek a tanítások folyamatosan asszimilálódnak a lényembe.

2003 novemberében találkoztam az amerikai kiadású VII.Kryon könyvben a kozmikus szövedékkel kapcsolatban az emberi elektromágneses erőtér szerepével és a formálódást elősegítő ráhatási lehetőségekkel, majd ugyanott Lee Carroll tájékoztatásáról az ilyen irányú energia-munka létező gyakorlatáról, az EMF Balancing Technique® -ről. Ez volt számomra az élet-szerződésemmel való találkozásom pillanata.

2004 elején Hawaiin résztvettem a Basic Practitioner Training és az Advanced Practitioner Training , majd 2004 őszén Németországban a Practice Mastery Training tanfolyamokon, amelyek az I-VIII. EMF ráhangolások szolgáltatására képesítenek.

Ezzel 2004 júniusával Magyarország is bekapcsolódott az EMF Balancing Technique regisztrált nemzetközi szolgáltató hálózatába.

Tudom és ünnepelem, hogy a helyemen vagyok.

Somi-Kovács Mária

Eljárások, módszerek

Ha szeretnéd megtapasztalni a fenti eljárások kezeléseit, bejelentkeznél, vagy kérdésed volna, esetleg az EMF kezelői, vagy LatticeLogic Facilitátori képzések érdekelnének, fordulj hozzám bizalommal!

Somi-Kovács Mária

Telefon: +36 30 316 0142

E-mail: somikovacsmaria@gmail.com

Helyszín: 1122, Budapest, Maros utca 28, VI.em 34.

Nagy hálát érzek az erre a létsíkra összeállított küldetésemmel és a választott színtereimmel kapcsolatban. 🙂

Nagymamám, szüleim, rokonságom, majd környezetem bátorító szeretete, gondoskodása érdeklődő, spontán, kedves, nagyon aktív, kezdeményező, és kreatív gyerekké formált, melyből a 20-as, 30-as éveimben ( 1965-1983) ért kollektív tudat-mintáknak már nem sikerült alapvetően áthangolniuk 🙂

Alapvetően, mondom, mert a csapongások, hullámzások szaporodtak, de többnyire a szívbéliség kerekedett felül…

Hatalmas lépés, mondhatni ugrás az életem formálásában arra az igen szívbéli, mély vágyamra érkezett, melynél spontán alkalmaztam Kryon azon tanítását, hogy  „ képzeld el a megoldást, anélkül, hogy tudnád…”, és amely a személyes szabadságról és a kreativitásom kiteljesedéséről szólt… Így kerültem Los Angelesbe 1984-ben 🙂

A következő 8 éves ciklus a sokféleség szédületében telt, ahol két kézzel nyúltam minden iránt, ami felkeltette az érdeklődésemet, vagy csak megjelent az észlelésemben…elfogulatlanul élveztem mindent..

Utólag mondhatom, hogy élményeim szóródásának trendje az önmegismerés belső kiterjedése felé mutatott  🙂

A következő ’kvantum ugrást’ a tudatos felismerések  és a megértések alkalmazási, gyakorlási folyamatai jellemezték:
Seths, majd Kryon könyvek voltak a leghangsúlyosabbak, melyek mélyrehatóan megváltoztatták a megértésemet, észlelésemet és fokozatosan a valóságteremtésemet is..

Ennek a korszaknak a végén robbant be szó szerint találkozásom az EMF  Balancing Techniqe-kel / Emberi elektromágneses erőtér kiegyenlítő technikával. 2003 novemberét írtunk, Big Island Hawaii-n éltem már 9. éve, 2004 júniusában pedig  már itthon, Budapesten, kezdtem az első négy fázis kezeléseit 🙂

Azóta 13 fázis akkreditált kezelője és 12 fázis tanáraként naponta erősítik az élményeim a választásomat és a technika hitelességét …  folyamatosan  élem Peggy egyik tanítását: szeretem amit csinálok, és azt csinálom, amit szeretek  🙂

Közben új hatások is értek: 2006/07-ben találkoztam Sri Ram Ka és Kira Ra munkásságával, az AVESA Quantum Healing™gyakorlattal, amely azóta a szolgálataim részét képezik: Avesa alap hangolás, és Atlantaszi gyógyító kamra  kezelés formájában.

Peggyék LatticeLogic/ HálóLogika sorozatának megjelenését követően, 2010-ben csatlakoztam ezekhez a mai idők igényire hangolt csodálatos megértést és alkalmazást kínáló programok elsajátításához… jelenleg a gyerek program facilitátora és tanára vagyok, márciustól pedig a szervezetek részére, valamint életvitelre kifejlesztett programok  átadására is képesített leszek…

Tisztelem magunkat, és tisztelem a végtelen lehetőségek forrását bennünk…. és ez így van 🙂