Ez az eljárás a test chi / életerő energia áramlásának vagy éppen stagnálásának mérése alapján árnyaltra bővíti az önismeretet az érzelmi életünk – meghatározó érzelmi minőségeink vonatkozásában.
A kínai hagyományokat és a mai csúcstechnológiát egyesítő elektromos meridián egészségfelmérés (EMC). a Test-Elme-Szellem egyensúlyi állapotának beállítását elősegítő eljárás
A hagyományos kínai orvoslás az egész embert vizsgálva a holisztikusan vett ok – okozati összefüggéseket követve rávezet az egyensúlyban élés kívánatos tényezőire. A kínai orvoslás és táplálkozási szakértelem, az 5000 éves hagyományt követve, valamint a legkorszerűbb EMC mérőkészülékkel felszerelkezve feltérképezi a mért személy szervezetét és egyensúlyra állító, egyénre szabott tanácsokat ad. Speciális meridián térképen mutatja kinek-kinek az egyensúlyból kikerült szerveit, merídián pályáit és az összefüggéseket,
Meridián térkép: az ember Test – Lélek/elme – Szellem komplex együttműködésének „pillanat” felvétele
A Meridián pályákon mérni lehet az emberi testben az energetikai viszonyokat, az áramlást, a Yin-Yang túlsúlyt vagy éppen a hiányokat, melyek mint előjelek, megkönnyítik az egyensúly beállítását: első helyen a szívközpontú jól-levésre, a gondolkodásmód megváltoztatására, szemléletváltásra szólít..hogy jobban ismerjük-értsük önmagunk működését, majd tudatosan alakítsuk tudatszintünket,életmódunkat, táplálkozási,. testi szintű szokásainkat.
A merídián pontok megtalálásának hosszú tapasztalati útját rövidíti le a gyors és biztos EMC elektronikus mérőműszerrel végzett diagnózis…így néhány perc alatt pontosan felállítható az ember meridián-térképe.
Az egészség öt alapköve…
A hagyományos kínai orvoslás szerint 5 alapon nyugszik az egészség, illetve annak fenntartása. Az első a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, ami a májat és az epét erősíti. A második alapkő a megfelelő hangulatszint, a jókedv, jó közérzet a teljes-szívűség; egyensúlyban tartja a szívet, támogatja a vékonybél működését, ami a tápanyag-felszívódás folyamata. A harmadik pillér: az étkezés egyensúlya, Alap igény: enyhén lúgosító, változatos, a helyi éghajlati, termesztési viszonyokhoz igazodó étrend, amelyben meghatározó arány jut a zöldségeknek, gyümölcsöknek, tekintettel a szénhidrát-fehérje arányra is. Az ideális az lenne, ha naponta 45-féle táplálékot vennénk magunkhoz, ebben természetesen a víz, vagy például a só is benne van. Amennyiben táplálék-kiegészítőket is fogyasztunk, fontos, hogy tudatosak legyünk arra, hogy természetes alapú, ellenőrzött biológiai termesztésből származó növényekből származzanak. Ez a pillér a lépünket és gyomrunkat erősíti. A negyedik alapkő a mozgás, amivel a tüdő – szorosan összefügg ezzel a bőr, a vastagbél – erősítését eredményezi. Az ötödik fő elem a víz, amit megfelelő mennyiségben-napi eloszlásban, és lehetőleg minőségben javasolt fogyasztani. Naponta 2-3 litert vizet kell meginni ahhoz, hogy a szervezet megfelelően működjön. Testünk 70 %-nak, vérünk 95%-nak alkotóeleme a víz, nélkülözhetetlen az élethez. A vese, a húgyhólyag erősítése, a megfelelő méregtelenítés hatékony eszköze az említett folyadékbevitel. Az öt elem sorrendje lineárisan értendő, az életünkben mindegyiknek fontos szerepe van, egymással kölcsönhatásban állnak, és inkább körben való ábrázolás a megfelelő. Ha a fenti öt alap egyikével probléma támad, akkor az egyensúly felborul és ez tünetek kijelzésén keresztül betegségek kialakulását eredményezheti. Fontos, hogy éberen figyeljük magunkat,és tudatosan éljünk.
Meridián térkép készül az EMC-készülékkel
Az 5 elemhez kapcsolódik a 12 fő meridián.
A meridiánok párokat alkotnak, és ezek felügyelik életfontosságú szerveink fizikai működését, illetve megmutatják az ehhez kapcsolódó, érzelmi, mentális állapotunkat. Mindegyik elemhez 1-1 yin és jang meridián tartozik, kivéve a Tűz elemet, amihez 2-2 pár meridián kapcsolódik.
Az energiák a YIN és JANG mozgásának megfelelően állandó változásban vannak, kiegészítik egymást. Mindig kiegyenlítődésre, az egyensúlyi állapot felé törekszenek. Minden, ami létező egyszerre yin és jang is, csak az egymáshoz viszonyított állapotuk szerint határozhatjuk meg, hogy valami inkább yin, vagy inkább jang.
Az ie, előtt megfogalmazott filozófia szerint e kétirányú erő a világ keletkezésekor jött létre, a lét két állapota. Eredeti jelentése a hegy árnyékos ( YIN) és napos (JANG) oldala.
Ahogy nézzük ezt a képet, világossá válik előttünk a Yin-jang elv alaptétele, hogy minden változik, minden átmenetben van, ami délelőtt napos volt, az délután árnyékos lesz, és fordítva.
A yin-és jang ugyan ellentétpár, ami azonban együtt egységet alkot. Ez a két minőség egymás nélkül nem értelmezhető (sötétség- világosság, férfi-nő , fenn és lent, élet és halál, nappal és éjjel stb.)
Olyan, mint a mágnes két pólusa. Ez a folyamatos változás, és átmenet szövi át mindennapi életünket is.
Tudnunk kell, hogy a hullámvölgy után felemelkedés jön, a rossz után jó. A keleti ember ezért nem esik annyira pánikba, ha valami baj történik vele, hiszen tudja, hogy a rossz után jó következik. És ugyanezért nem bízza el magát a sikerei idején sem.
El kell fogadnunk, hogy nem létezik olyan világ, amiben csak öröm van szenvedés nélkül, egészség van betegség nélkül, csak jó van gonoszság nélkül. E kettősség végigkísér minket életünk során.
A mi kultúránkban elfelejtjük, illetve nem tanítják meg nekünk kellően, hogy minden viszonyítás kérdése, mindennek van előnyös és kevésbé előnyös oldala is, ami egymástól el nem választható. Pedig a magyar nyelv is ismeri ezt a törvényszerűséget „az éremnek két oldala van” a szólás szerint, de valahogy mégis elfelejtkezünk erről, és hajlamosak vagyunk rögtön ítélkezni.
A keleti ember, ha valami rosszat lát, azt mondja, hogy az adott dolog túlságosan eltávolodott az egyensúlyi állapotától, tehát támogassuk meg , hogy újra közelítsen a harmónia, az egyensúly felé. És mi vajon mit mondanánk?
Az öt elem között kapcsolatok vannak, melyek bizonyos törvényszerűségek szerinti ciklusokat alkotnak.
1. A tápláló vagy Sheng (anya) ciklus lényege, hogy minden elem az utána következő elem működését segíti, erősíti, táplálja. Mindegyik elem az erejének kibontakozását a sorban előtte lévőtől kapott táplálékból nyeri, ezért nevezhetjük a ciklust táplálkozási alapú ciklusnak is.
Mivel az emberi szervezet jin funkciója a táplálás és felépítés, a Sheng ciklus mindenekelőtt a jin szervekre nézve aktív. A máj a szívet táplálja, a szív a lépet, a lép a tüdőt, a tüdő a vesét, a vese a májat, és újból kezdődik a ciklus elölről.
„A Tűz erősíti a Földet, mert égéstermékével táplálja.
A Föld erősíti a Fémet, mert létrejöhet benne.
A Fém erősíti a Vizet, mert dúsítja azt.
A Víz erősíti a Fát, mert öntözi és így táplálja.
A Fa erősíti a Tüzet, mert elég benne. „
A tápláló (Sheng) ciklus önmagába záródó kört alkot. Ha zavar támad ebben a körben, a soron következő elem energiahiányban fog szenvedni.
2. Fékező Ko (nagymama) ciklus lényege, hogy minden elem a kettővel előtte lévő elemet korlátozza.
Világunkban semmi nem növekedhet a végtelenségig, így minden növekedésnek megvan az ellenpólusa is, mert túlnőni is káros. Tehát ugyanolyan fontos a fékező ko-ciklus is. A határ túllépésének a következménye jelen korunk civilizációs betegségeinek zöme: pl. a magas vérnyomás, emésztési problémák, a kóros elburjánzás, azaz a rák.
A Ko ciklus a jang és a jin szervezeten belüli viszonyával foglalkozik. A jang szerv, vagyis a „nagymama” felügyeli a jin szervet, az „unokát”, a jang vigyáz a jinre, ahogyan a hagyományos kínai családokban is a nagymamának volt a szerepe az unokák irányítása, kordában tartása.
A ko-ciklus ötágú csillag alakzatot képez, benne az epehólyag vigyáz a lépre, a gyomor a vesére, a vékonybél a tüdőre, a vastagbél a májra, a húgyhólyag a szívre.
„A Víz kioltja a Tüzet.
A Tűz megolvasztja a Fémet.
A Fém elvágja a Fát.
A Fa keresztültör a Földön.
A Föld elrekeszti a Vizet. „
Az egyensúly fenntartásához mindkét ciklusra szükség van, hiszen ha korlátlanul működne a tápláló ciklus, akkor kontrolálatlan túlburjánzás alakulna ki, táplálás nélkül pedig nincs fejlődés, növekedés.
Minden elemre jellemző, hogy a hozzá tartozó érzelmek, gondolkodásmód vagy szokás egyoldalú túlsúlya gyengíti a ciklus kiegyensúlyozottságát, a harmónia kibillen az egyensúlyi állapotból. Ilyenkor jelentkezik először a fáradtság, kimerülés érzése. Ha erre nem reagálunk kisebb fájdalmak jelennek meg (váll, nyak, derék, puffadás, emésztési problémák, gyakori fejfájás, ingerültség ). Ha a szervezet jelzőrendszerét továbbra sem vesszük komolyan romlik a vérünk minősége , savasodás jelentkezik és a vér sűrűsége megnő. Ez nagyobb terhet jelent a keringésnek, a kiválasztásnak, és az emésztésnek is. Ezek után már látható, hogy, ha még mindig nem figyelünk önmagunkra a következő lépés a belső szervek megbetegítése lehet (szív és keringési problémák, gyomor és emésztési betegségek) legtöbbször krónikus betegségek, amiket manapság pszichoszomatikus betegségnek nevezünk. Itt a szervezet még képes önmagát regenerálni, gyógyítani, ha megfelelő támogatást nyújtunk saját magunknak.
Ennek fényében érthető, hogy miért károsak önmagunk számára a negatív, érzelmeink,kellemetlen gondolataink, szokásaink , melyeket oly nehéz megváltoztatnunk.
Az ember biológiai órája 24 óra alatt jár körbe egyszer, szemben a kismutatóval, mely egy nap két kört ír le.
A nyugati irodalom is ismeri a bioritmusokat, de a keleti gyógyításban kiemelt szerepet játszanak. A bioritmus keleti felfogására épül az óra.
Tizenkét működési terület követi egymást két óránként; ez ad ki egy huszonnégy órás teljes ciklust. Menjünk végig ezeken a területeken.
23 órától hajnali egy óráig „uralkodik” az epehólyag.
Ez szorosan összefügg a máj működési területével, amely egytől háromig a legaktívabb. Sokunknak vannak alvászavarai; felébredünk hajnalban; bizonytalan, diffúz fájdalmak jelentkezhetnek, de az okát nem tudjuk. Ilyen esetekben az óra figyelmünket az epe-máj működési zavarai felé fordítja; lehet, hogy epekő okozza a panaszokat, de lehet, hogy a késői nehéz vacsora, vagy nagyobb mennyiségű alkohol fogyasztását jelzi a gyötrődő, kínlódó máj és epeműködésünk. A másnapi frissesség titka tehát a korai fekvés.
Hajnali 3 és 5 óra között, a tüdő működési területének maximuma idején a leggyakoribb az asztmás roham, a fulladás, a köhögés. (Ide tartozik a légcső, az orr, a mandulák is. Mindezek együtt biztosítják a megfelelő légcserét.) Ilyen esetre tartson ágya mellett egy pohár mézes vizet, s ébredés után kezdje ezzel a napot!
Öttől hétig a vastagbél a legaktívabb, ez a székletürítés optimális ideje. A belek tisztán tartása nagyon fontos az egészség megőrzésének érdekében: ebben is nagy segítséget nyújt Önnek a Szűztea.
Hét után az üres gyomor jelez, amely kilenc óráig emészt a legjobban, majd
kilenc órakor a lép és a hasnyálmirigy következik. Mindkettő szempontjából fontos a gazdag reggeli, különösen cukorbetegek számára. A mondás úgy tartja: „reggelizzen, mint a király”. Reggelije legyen meleg folyadékban, fehérjében, energiában gazdag – a gyomor meridián a meleget kedveli. Ilyenkor különösen jó hatású a Gyomortea és a Gyomor Meridián kapszula. 9:00-11:00 között figyeljünk a vízfogyasztásra is. .
Ezután következik a szív, amely 11 és 13 óra között a legaktívabb. Sok szívbeteg hamarabb menne orvoshoz, ha tudná, hogy déli fáradékonysága komoly figyelmeztetője lehet a szív kezdődő gyengeségének. A Távol-Keleten 12 körül hagyományosan fél óra pihenőt tartanak, ami jelentősen csökkenti a szívinfarktus veszélyét, különösen idős korban.
13-tól 15 óráig a vékonybél időszaka következik. A vékonybél az immunrendszer legfontosabb része, ezért a frissen készült meleg ebéd alapvetően hozzájárul az immunrendszer karbantartásához.
Délután 3-kor kerül sor a húgyhólyagra. Az ezt követő két óra alatt nagy mennyiségű tea és gyógytea fogyasztása javasolt a vizelést irányító húgyhólyag karbantartására és a belső meleg lehűtésére.
Ez egyszersmind a vesét is karbantartja, amelyre a következő időszakban, öt órától kezdve kerül sor. A vese és az öregedés kapcsolata közismert. A vese energiájának megőrzéséért kerülni kell a túl nehéz, zsíros, sós vacsorát – a Távol-Keleten hagyományosan öt óra után már egyáltalán nem ettek. Ilyenkor nem szabad nehéz fizikai munkát végezni vagy szexuális életet élni. Jó hatású a vese-meridián melegítése, masszázs, akupresszúra.
19 órakor válik a legaktívabbá a szívburok, amely a szív esszenciáját, a vér és energia forrását védi. Ilyenkor hasznos a szívburok-meridiánnak, azaz a kar válltól csuklóig terjedő ízületi pontjainak a masszírozása, ütögetése. A fizikai erőfeszítés és sport ilyenkor már az éjszakai alvás ellen dolgozik. Ajánlott viszont a séta, amely az oxigén-ellátás megnövelésével nagyon hasznos a szívburok egészsége számára.
Este kilenckor kezdődik a „három melegítő” köre. A hagyományos kínai felfogás ezen a szív-tüdő, a lép-gyomor és a vese-húgyhólyag együttesét érti, amelyet egyetlen funkcionális csoportnak tekintenek, s amely ebben a két órában összehangoltan, együtt működik. Ez az időszak a nyugalomé, a békés, nyugodt együttlété, a zenehallgatásé és sétáé, majd a szexuális együttlété. A feszültség, düh, idegesség, szélsőséges érzelmi állapotok ebben az időszakban az egész másnapi napra kihatással vannak. Bármennyire csábító, kerüljük ilyenkor a tévében is a rossz híreket, a felizgató filmeket.
A biológiai óra ismerete és használata közelebb visz bennünket életműködésünk jobb megértéséhez, s egy egészséges napi ritmus kialakításához. Segít tisztázni bujkáló betegségeink hátterét, korábban és könnyebben lelepleződik a „tettes”, a beteg szerv, ha jobban ismerjük önmagunkat.
Meridián térkép az EMC-készülékkel készül
A vizsgálatot végző személy a mérőeszköz végére helyezett nedves vattacsomót érint a mérést fogadó személy testének 24 pontjához és rövid időn belül a számítógép képernyőjén megjelennek a meridián csatornák állapotát jelző táblázatok. A szakember ezt értelmezve adja meg a javaslatot a gyenge pályák, szervek, működések erősítésére, további elváltozások elkerülésére. Első helyen az életvitel egyensúlyának beállítására ad javaslatot, a megfelelő hangulatszint, jókedv, jó közérzet, a teljes-szívűség létállapotának beállítására majd az egyes szervek élettani működését támogató tevékenységek rendszerbe foglalására. Sok esetben táplálkozási tanáccsal látja el az illetőt, beleértve a vízfogyasztást; táplálék-kiegészítőként kizárólag az ellenőrzött, hagyományos kínai orvoslást követő forrásból ajánl. Megmutatja, mely pontok nyomogatásával serkenthetjük a chi / életerő áramlását,. A meridián mérés pacemakerrel élők számára is lehetséges, semmiféle mellékhatása nincs. Hosszú távon hatalmas előnye, hogy messze a klinikai tünetek megjelenése előtt a figyelmet a szívbéliségtől eltérő érzelmek szervekre, pályákra kifejtett hatásának felismerésére, könnyen alkalmazható módszereket ajánlva az egyensúly beállítására.
Hogyan képes a tudat gyógyítani a testet – Dr. Ládi Szabolcs előadása
pH-ról – wikipédia
Ligetszépe olaj kapszula, biotin, A és E-vitamin pelletekkel.
Az arc 10 energiapontjának kezelése*
A zene gyógyító hatásának bizonyítékai*
Az emberi test működése CT felvételekkel*
Ez az, amit Szent-Györgyi Albert minden nap szedett! (Videóval)
Ez a növény százszor hatékonyabb a kemoterápiánál
Folyamatosan visszamérgezük magunkat a bélsárral! Így, tisztítsd meg a vastagbeled!
A cukor káros hatásáról – How Sugar Harms Your Brain Health and Drives Alzheimer’s Epidemic
A citromfű hatása
Valóban káros-e a zsír? Melyik fajtáját kerüljük és melyiket fogyasszuk?
Sosem ettél jó mézet, ha még nem kóstoltad a NYERS mézet!
A borsmenta tea számtalan jótékony hatása
Miért tanácsos az avokádó fogyasztása
Gyógygombák – a keleti orvoslás féltve őrzött kincsei
Indiai gyógyító eljárás: vizet éhgyomorra!
Ezért jó, ha nagyon sok uborkát fogyasztunk!
Ezért ajánlott minden reggel mézes-fahéjas kenyeret enni!
Mezei zsurló: A csodanövény, amely szinte minden betegségre jó gyógyír!
Tudod, mi történik a testeddel, ha naponta megeszel 3 szem datolyát?
Tudtad, hogy a lerakódott húgysavtól fájhatnak az ízületeid? Így védekezz ez ellen!
A világ legegészségesebb itala – Gyógyítja a köszvényt, enyhíti a gyulladásokat, védi a szívet!
Hol fáj a fejed? Mutatjuk, hogy pontosan mit jelent! Fejtérkép az egészségedért!
Lélekbúvár Ez az ősi kínai arctérkép megmutatja, hogy milyen betegség lappang a szervezetünkben!
Készíts magadnak vegyszermentes fogkrémet!
A megújulás titkai: meridián testtérkép az egészségért!
Gyömbér: közel ezerszer hatékonyabb lehet a hatása, mint a kemoterápiának!
Ez az 5 perces ősi japán kézgyakorlat segít, ha eluralkodik rajtad a szorongás
Íme a 12 legegészségesebb gyümölcs, amelyekből érdemes rendszeresen fogyasztani!