I-IV.Fázis V-VIII.Fázis IX-XII.Fázis XIII.Fázis

Az EMF Balancing Technique® – Emberi elektromágneses erőtér Kiegyenlítő Technika a mai idők energiakezelése, amelyet Peggy Phoenix Dubro fejlesztett ki. Önmagunk energetikai lényként való megismerése  az energia anatómiánk, a  Háló felfedezésével kezdődik, és az abban rejlő lehetőségek folyamatos feltárásával illetve a rendszer működtetésével folytatódik… ennek végső módja pedig  a személyes energia fókuszált kinyilatkoztatásával a vágyainkat tükröző valóság létrehozása..
A kezelések alatt a fogadó az erőterében tárolt energiatöltéseiből szortírozva, az egyéni én-t a teljességével való következő egyensúlyhelyzetre kalibrálja.  Erről, a megértésével összhangban lévő új rezgésszintről aztán a kezeléseket fogadó egyén tudatos összpontosítással a szándékai megvalósítására áramoltatja ki legbecsesebb forrását, személyes energiáját..

EMF Balancing TechniqueAz I-IV.Fázisokban megismered a Hálódat, megérted és a szándékoddal elősegíted az ott található elektromágneses töltések átrendezését (kalibrálását) a bölcsesség és szeretet egyensúlyára, (I.Fázis), a múltad átfordítására a valóságteremtésed támogatására (II.Fázis), a teljességed  sugárzására és a tudatos jelenlétre (III.Fázis) és a jövőbeli lehetőségeid kiválasztására és azok megvalósításának a felerősítésére (IV:Fázis)
Ezzel  az energia-anatómiádat a legmegfelelőbb  késztetésre hangolod, a mindenkori megértésed szerinti új egyensúlyra önvalóddal. hogy teremthesd magadnak a lehető legmegvilágosodottabb életet.

További információ : [LINK]

Képzési díjj : [LINK]

 

Az V-VIII.Fázisokban tudatosan elkötelezheted magad az új erőd finom lebontására és az általad kiválasztott mestertulajdonságokra irányítására a mindennapi életben. Ezzel a tudatos elkötelezettséggel új energiamintákat hozol létre, amelyek tovább serkentik a fejlődésedet.

További információ : [LINK]

Képzési díjj : [LINK]

Képekért kattints a linkre:

V. Fázis Tulajdonságok VI. Fázis Tulajdonságok VII. Fázis Tulajdonságok VIII. Fázis Tulajdonságok

A IX-XII.Fázisokban  Harmadik vagy kapcsolati Hálók megértésével és alkalmazásával hatalmas eszköz birtokába kerülsz a kapcsolataid valóságának formálásához. Egyetemes/univerzális emberként még nagyobb felelősséget vállalsz a teljességed energiájából történő valóságteremtés folyamatában, tudatosan alakítva a valóságod különböző vonatkozásaival fennálló kapcsolataid valóságát (IX.Fázis). Bátran haladsz az egyetemes/univerzális egység energiaszintje felé, ahogy tudatosan kifejleszted magadban önmagad szülői (X.Fázis) és partnerkapcsolati (XI.Fázis) igényeit. A (XII.Fázis) Fejlődéstörténet-teremtővé váló, (Emerging Evolutionary)
az új föld energetikai transzformálódásában élő új ember! Önvalód új, mélyreható kifejezésével felismered az átalakulásodat, és új eszközökkel látod el magad a fejlődéstörténeted (evolúciód) szervezésére és irányítására.

További információ : [LINK]

Képzési díjj : [LINK]

Képekért kattints a linkre:

Levél Peggytől IX.Fázis Levél Peggytől X.Fázis Levél Peggytől XI.Fázis Levél Peggytől XII.Fázis

A XIII.Fázisból Fejlődéstörténeted teremtőjeként emelkedsz ki, az egyetemes egység egyedi energiamintáinak megjelenítésével. Tudod, hogy képes vagy az energiád és a fejlődésed alakítására, irányítására és menedzselésére. 2009 szeptemberében Peggy személyesen adta át nekünk a technika XIII. Fázisát, Az evolúció teremtőjének útja, a HálóLogika ereje címet viselő alfa-omega fázist, amely kiválóan alkalmas a technika erejének megtapasztalására a belső bölcsességed igényeinek megfelelően. Ez a fázis alkalmas a Hálóban rejlő összes lehetőség aktiválására annál, aki még nem találkozott az EMF energiahangolásaival, aki az első négy, vagy az V-VIII. fázisok után  veszi fel, felébresztheti a többi fázis speciális rezonanciáit. Aki pedig a sorozat koronájaként tapasztalja meg a XIII. Fázist, egy újabb beteljesülést élhet meg. Bármelyik szinten is vagy a technika alkalmazásával, ezzel a kezeléssel felébresztheted, frissítheted a személyes energiádat: a gondolataid, szavaid, érzelmeid és cselekedeteid töltéseit nagyobb erőre és fókuszra hangolhatod. Átszervezheted, újra-összpontosíthatod a személyes energiádat a valóságteremtésed igényre-igazítása céljából. Ez a kezelés egyénileg és csoportosan is megtapasztalható.

A kezelőket a világ több mint 70 országában különféle szándékokkal keresik fel, mint béke -, nyugalom-érzet, egyensúly az önvalóval, gyógyulás, önismeret, tudatos valóságteremtés…

Te is megtapasztalhatod a mai idők szellemtől származó ajándékát.

Részletes információk az EMF kezelésekről és képzésekről:

Végtelen szeretet jelképeAz EMF kezelések hatása a GDV ( Gas Discharge Visualisation) módszer méréseinek tükrében – Gáz Kibocsájtás Vizualizáció

A GDV az emberi ujj fotonkibocsájtását mérve igen érzékeny képet ad az energia-mező állapotáról.

GDV - A UCL erősítése

Az első sor a vizsgálati személy ujjából kisugárzó energia képét mutatja az EMF kezelést megelőzően. Az energia eloszlása elég egyenlőtlen, az erőteljes kiürítési minták részlegesek (világoskékkel ábrázolt részek), a kiürítés-mentes részek pedig az energiahiányt jelzik az erőtérben. A teljes energia mező elég gyenge és egyenlőtlen eloszlású energiaképet mutat az EMF kezelést megelőzően. A kezelést követően (alsó sor) a kliens energia mezőjében nyilvánvaló változások figyelhetőek meg. A kiürítő minta az EMF kezelést követően sokkal erőteljesebb lett és az energia eloszlás is egyenletesebb. A szabad-elektronok száma erőteljesen megnövekedett, ami a tesztelt személy erőterének nagyobb töltés és feszültség-hordozó képességét jelzi. A kiürítési minta egyenletessége erősebb energiaáramlásra enged következtetni az erőtérben (EMF kifejezéssel élve: at UCL-ében).

GDV - Az energiaszint emelkedése az EMF kezelés hatására

A valóságteremtő erőtere az EMF kezelés előtt (bal oldal) világosan mutatja az energia hiányt és az energiaáramlás blokkoltságát. Az energiamező általánosságban elég kiegyenlítetlen, ami a kiegyenlítetlen fizikai és/vagy mentális-érzelmi állapotra utal.
Az EMF kezelést követően (jobb oldal) sokkal erősebb és kiegyenlítettebb energiaállapot látható a valóságteremtő erőterében. Ez a magas szintű kiegyenlítettség arra utal, hogy a test összes szerve energetikai változáson ment át a kezelés alatt. A kezelés alatt elért energia mennyiség és kiegyenlítettség kiemelkedő a kezelés előtti állapothoz képest.
A kezelés alatt a valóságteremtőt nem érintette meg a kezelő, és semmiféle technikai eszközt sem alkalmazott. A valóságteremtő erőterében tapasztalt energia- és egyensúly-erősödés a kezelő által a valóságteremtő UCL-én végzett energiamunka eredménye. Mindez erős rezonancia jelenlétét feltételezi a valóságteremtő erőtere és a kezelő erőtere között.

GDV - Az energiaszint emelkedése az EMF kezelés hatására a kezelőnél

 

EMF kezelés adásakor a kezelő meghatározott protokollt követ a kezelés előkészítésre és lefolytatásra vonatkozóan. Ez kihat mind a kezelő, mind pedig a kliens erőterére.
A GDV Diagram jobb oldali imázsa a kezelő erőterét mutatja a kezelés lefolytatását követően. A szervezet fizikai szintje (kék vonal) a minden szerv számára normál energiaszintet jelentő zöld sávban van. Enyhe energiahiány mutatkozik a cerebrális zóna érfalaiban, amely az agy megnövekedett vérkeringési igényével illetve folyadék felhasználásával hozható összefüggésbe.
A szervezet mentális és érzelmi energiaszintje megemelkedett az EMF kezelés alatt és a legtöbb szerv esetében a fizikai szintet túlhaladta. Ez az eredmény világosan jelzi a mentális és érzelmi energia egyensúlyban történő növekedését az EMF technika praktizálásakor. A kezelő erőterében az általános energiaszint magasabb, mint a fizikai szint. Ilyen kiegyenlített energianövekedés a fizikai szinten túl, mentális aktivitással érhető el.
Jól képzett kezelő képes az energiaforrás ilyen állapotába kerülni magas gyakorisággal adott kezelésekkel. Minél kiegyenlítettebb a kezelő a kezelés lefolytatásakor, annál hatékonyabb a kezelés.

A szeretetenergia az egyensúly kreatív forrása

 

 

 

 

GDV mérések eredményei azt mutatják, hogy a szívcsakra a legerősebb, amelyet a GDV Normalizált energetikai értékkel fejez ki.
Továbbá a szívcsakra többi csakrához viszonyított egyensúlya igen stabil. Ez a GDV fizikai-érzelmi kiegyenlítetlenség paraméterének kisebb variációjával kerül kifejezésre a szívcsakrára vonatkozóan.