2023 köszöntésére
NINCS SEMMI, SEMMI, de SEMMI fontosabb annál, mint ami most történik. Sehol máshol nem kell lenned. Nincs más fontosabb, aminek meg kell történnie, mint ami most történik.
Élvezd. Használd ki. Örülj neki. Légy hálás érte. Értékeld. Szeresd.
SZERESD MAGAD ANNYIRA, hogy ezt tedd.  – Bashar
Kedves Mindenki!
Készültem egy igen összefüggő, az előttünk álló folyamatot feltáró előjelzéssel, ami elsősorban a 2023-as évről szól, de közben mégsem csak, hiszen minden folyamat, igazán csak úgy lehet megérteni miben vagyunk, ha látjuk az egészet egyben.
Ez egy nem könnyű hanganyag, tudom, de pont ez a lényege, hogy kiemeljen. Hosszú, majdnem három órás, de képes anyag, vagyis mutatom a videóban amiről beszélek, így jobban érhető és könnyebben követhető. Feltárom ebben az előrejelzésben a folyamatot amiben vagyunk, és a lépéseket, amiket javaslok megtenni ahhoz, hogy ezt a számodra legmaximálisabban tudd megélni.
Egy univerzális változás küszöbén vagyunk, ilyen még nem volt az emberiség számára, mindennél nagyobb lesz, ezért is érezhetjük a teljes bizonytalanságot és kétségeket. Minden új kezdet némi bizonytalansággal jár, mert nem tudjuk mi következik, egy ekkora lépésnél ez még inkább megjelenhet, mind globálisan és mikroszinten saját életedben is. De ha ismered a hosszú távú célt, sokkal könnyebb a kisebb lépéseket is megtenni. Ebben segítek.
Ezáltal ez a hanganyag csak megvásárlás által elérhető, nem fog kikerülni megosztó oldalakra, ez annál sokkal több mindent tartalmaz. Mindenkinek szól, de mégiscsak annak, aki valóban hajlandó is a változásra, mert anélkül ez nem megy.
Az előadás az alábbi oldalon elérhető: https://csillagtenger.hu/termek/2023-as-ev-elorejelzese/
Tóth Gabriella Csillagtenger









Egyedi és egyetemes vagyok,

 

mint mindenki más!

Kölcsönhatásunk az Univerzummal

A Végtelen Univerzum egyedi kifejeződése vagyok; tisztelem választásomat, hogy folytatom az intellektusom és intuícióm egybeolvasztását, miközben tudatosan kifejezem Mag-Bölcsességemet és megtáltosítom az új lehetőségeimet a mindennapi életem összes arculatában.
Erősítsd meg:
Ahogy továbbfejlődöm, az Univerzum továbbfejlődik … ahogy az Univerzum továbbfejlődik, én is továbbfejlődöm … és mi így vagyunk!
Peggy Phoenix Dubro: Szabadság Spirálok 2.Aktiválás mottója

Ahogy fent – úgy lent

SZEPTEMBERI ENERGIÁK

Napi üzenetek, csillag-kulcsok a Földről nézve:
Szeptember 4., hétfő: A Hold-Jupiter együttállás aspektusa a Nap-Merkúr együttesével kiemelten kedvez azoknak a törekvéseknek, amelyek a lelki összefüggéseket igyekszenek feltárni és megérteni. Szuper ez a nap a tudás elmélyítésére és az eszme-cserékre is.
Csillag-kulcsszavak: APA SZAVAI, ANYA BÖLCSESSÉGE
Szeptember 5., kedd: A Hold mai találkozója az Uránusszal segíti az idejétmúlt, már nem működő érzelmi, családi mintáktól való megszabadulást, a lelki tisztázásokat és különösen az esti órákban az alkotó, kreatív energiáink felerősödését.
Csillag-kulcsszavak: TERMÉKENYSÉG, JÖVŐJELEK
Szeptember 6., szerda: A Nap és a Merkúr találkozója ma válik pontossá, ami azt szimbolizálja, hogy a világos értelem, a rálátó gondolkodás és a szeretet kifejezésének jött el az ideje. Mind a tanulásnak, mind a beszélgetéseknek, megbeszéléseknek kedvez ez a nap.
Csillag-kulcsszavak: ALKOTÓ ÉRTELEM, APA-GYERMEK KAPCSOLAT MINT BEAVATÁS MEGÉRTÉSE
Szeptember 7., csütörtök: A Bika csillagkép szarvainál vándorló Hold segíti az emelő, javító törekvéseinket, de ilyenkor érdemes olyan gyakorlatokat végezni, amelyek célja a teljesebb biztonság elérése, valamint a magasabb világokkal, magasabb tudatállapotokkal való kapcsolat kialakítása.
Csillag-kulcsszavak: LÉLEKGYÓGYÍTÁS, ÉRTÉKMEGTARTÁS
Szeptember 8., péntek: A Nap-Merkúr kapcsolata a Jupiterrel ma újra kedvez a tanulásnak, a megbeszéléseknek és a világos gondolkozásnak is. A múlt történéseinek, mind szimbólumoknak a megértése ma jobban működik, de az ima szavainak az ereje is megnő ezen a napon.
Csillag-kulcsszavak: FILOZÓFIA, MÁGIKUS GYAKORLATIDŐ
Szeptember 9., szombat: A fogyó Hold kapcsolata a Nappal és a Merkúrral beavató álmot hoz a hajnali órákban, valamint azoknak az érzelmi, lelki beszélgetéseknek kedvez, amelyekben a másik fél, a másik oldal megértése fontos célként szerepel.
Csillag-kulcsszavak: TESTVÉR, POLARITÁS
Szeptember 10., vasárnap: A kettőből mindig három lesz, ami itt azt jelenti, hogy például amikor találkozunk valakivel, vagy valamivel, az valamennyire hat ránk és abból a hatásból bennünk létrejön, megszületik egy „újabb valami”, s ez a valami már a három. A mai nap alkalmas arra, hogy mélyebben ismerjük fel önmagunkban azokat a folyamatokat, erőket, amelyek által bennünk születnek a lelki, tudati, s fizikai dolgaink.
Csillag-kulcsszavak: HÁRMASSÁGOK, EMLÉKEZÉS
Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.
Áldás és Fény VAN Velünk az Úton!
Paksi Zoltán – asztrozófus

TUDTAD??????

Egyszer majd eljön a nap, – mondta Merlin amelyben rájössz arra, hogy az egész univerzum benned él. Akkor mágus leszel! S akkor már nem élsz a világon, hanem a világ él benned. Amikor ez megtörténik, akkor elkezdesz végre megnyilvánulni a „vonzás” helyett. És meg fogod érteni, hogy nem hiányzik semmi, csak még nem láttad… hogy amit annyira keresel… Az Benned ÉL! Wiccas Canarias

Az emberi kezek világítanak, de a körmök bocsátják ki a legtöbb fényt – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint a kéz minden része érzékelhető fényt bocsát ki. A körömlakk és a műanyag körmök nemcsak az energiaáramlást akadályozzák meg, hanem a termékekben lévő méreganyagokat a felviteltől számított 10 percen belül megtalálták a véráramban.RitchiE Batata






Ebben a szent pillanatban is rezgéseket bocsátasz ki… Le merem fogadni, hogy nem vagy tudatában ennek…Éppen gondolsz valamire: ezt olvasod :)De éppen most: Mit áramoltatsz ki a Teremtésbe, a saját valóságodba?
Kérlek, hogy ismerd fel, hogy amit kiáramoltatsz az aktívan generálja és vonzza a valóságodat – ebben a szent pillanatban!
Nem kerülheted meg ezt az alapelvet; ez törvény és állandó.
Bentinho Massaro

Az Éber tudatban élés sorozat 2023.ban is folytatódik havonta egyszer szombaton.

Program és helyszín közzététel hamarosan…

 
Az Éber Tudatosság Módszerei
 
Az ÉberTudatúság Módszerei ::..
2023.09.30. /szombat/, 14-16 óráig
Helyszín: Harmónia Palota, Csillag terem /földszint/
Cím: 1088 Budapest, Múzeum utca 9.
Térkép: https://harmoniapalota.hu/kapcsolat/
 
Szeretettel hívunk újabb Ébertudatban élést támogató programunkra:
01 :: Bálnák és delfinek által kibocsátott hangzások hangtálakkal – egy varázslatos Világ megtapasztalása
A programról:
„A zene az univerzum harmóniája kicsiben, mert ez a harmónia maga az élet. Az emberben pedig, aki maga is az univerzum kicsinyített mása, harmonikus és diszharmonikus akkordok mutatkoznak a pulzusában, szívverésében, a rezgésében, a ritmusában és a hangjában. Egészsége vagy betegsége, az öröme vagy rossz hangulatai megmutatják, van-e életének zenéje, vagy sem” (S. 52)
A zene az univerzum közös nyelve. A zenélés során minden rezgés amit kibocsátunk, hat a másikra.
Témák: Mikor használunk hangtálakat, mire jó és miért jó, ha van otthon?
– öngyógyító folyamatokat akadályozó energetikai blokkok oldása hangtálakkal, zenével,
– az ellazulás fiziológiai ismérvei, – mérhető orvosi paraméterek,
– a hangtálak hatásai testünkre, lelkünkre,
– Flow élmény Hangtálak készítése, a hangtál anyagának az összetétele.
Aki szeretne, hozhat magával Polifoamot és azon fekvő helyzetben élvezheti a hangfürdőzést!
Előadó: Vájer Szilvia – előadóművész
02 :: Gyakorlatok Jan Lemuri: „A belső delfin felébredése” c. könyv útmutatása alapján
A programról:
“Multidimenzionális lények vagyunk. Az elmének, amely gyakran a fizikai világ szorításában van, nehéz felfognia a multidimenzionalitás fogalmát, megértenie a világot, amelyet nem korlátoz tér és idő, a világot, amelyben a lélek egy és számos egyszerre”
(Jan Lemuri: A belső delfin felébredése)
Ezen az alkalmom arra teszünk kísérletet a könyvben található gyakorlatok segítségével, hogy személyes tapasztaláshoz jussunk a delfin szívtudatosságról, az ember a cetfélék ősi, varázslatos kapcsolatáról.
Előadó: Mayerné Percze Zsófia – multidimenziós felfedező, Access Bars és testkezelő, elengedés facilitátor
A programon való részvétel életkorhoz és szakmai képzettséghez nem kötött.
A támogatási adomány javasolt mértéke: 2000 Ft
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, kérjük jelenléted, határozott részvételi szándékodat az „érdekel” gombon/menün belüli „ott leszek” opcióval erősítsd meg.
Köszönettel: az előadó és szervezők

Az ÉberTudatúság Módszerei ::..
2023.07.29. /szombat/, 14-16 óráig
Helyszín: Harmónia Palota, Csillag terem
Cím: 1088 Budapest, Múzeum utca 9.
Térkép: https://harmoniapalota.hu/kapcsolat/

E havi témánk:
A MÁTRIXENERGIA bemutatása és megtapasztalása ::..
01 :: Az emberi energiarendszerre ható tényezők
Az emberi energiarendszer fontossága, hatása a fizikai testre
Hogyan változik az energiarendszerünk az átélt események és a rájuk adott érzelmi reakciók hatására?
A különböző rezgésminták (érzelmi-, szülői-, családi minták, energiablokkok,) hogyan befolyásolják viselkedésünket és a rezgésszintünket?
02 :: Mátrixenergetika a gyakorlatban
Különböző technikák bemutatása és kipróbálása
Az előadóról:
„Galambosné Goldfinger Erzsébet (Zsóka) vagyok. 2009 óta foglalkozom energiamunkával. EMF Kiegyenlítő technika I-XII.fázis kezelő és mesteraktivátor vagyok. A mátrixenergetikát 2011 óta alkalmazom. Ismerem a tudati technológiákat, használok kristályokat és hangtálakat is.”
A programon való részvétel életkorhoz és szakmai képzettséghez nem kötött.
A támogatási adomány javasolt mértéke: 2000 Ft
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! Kérjük jelenléted, határozott részvételi szándékodat az „érdekel” gomb helyett az „ott leszek” gombbal erősítsd meg.
Köszönettel: az előadó és szervezők

Csillagidőjárás Jelentés sorozat

Aktuális

 A Sorslátás ideje – Csillagidőjárásjelentés 2023. 08. 16 – 09. 15.

Az 1 Mező filmet ezen a felületen lehet megvásárolni

(továbbra is paypallal), majd az emailcím és egy jelszó

megadása után, az így létrehozott linken lehet magyar

feliratot beállítva megtekinteni: https://bit.ly

/The1Field_BB