27 életlecke Eckhart Tolle tollából, amit feltétlenül ismerned kell!
Talán már hallottál Eckhart Tolléről, a neves íróról és spirituális tanítóról. Ha pedig nem, akkor valószínűleg nem hiába találkoztál most a nevével. Figyelj. Lehet, hogy most van szükséged arra, hogy az élet és a szenvedés egy új perspektívájával találkozz.
Bestsellerei, az „Új Föld” és „A most hatalma” százezrek életét változtatta meg világszerte, egyedi és vonzó stílusának köszönhetően. Tolle gyakorlatilag egyszerű szavakba ülteti át a sokak számára elérhetetlennek tűnő spirituális tapasztalatokat. Az Angliában folytatott filozófiai tanulmányai alatt remény vesztve kereste az Igazságot, majd 29 éves depressziós fiatalként olyan rejtelmes felismerő pillanaton ment keresztül, amely gyökeresen megváltoztatta addigi világnézetét.
Eckhart Tolle immár pár évtizede inspirál másokat könyvei és beszédei által, azt hirdetve, hogy az élet sokkal egyszerűbb annál, mint ahogy azt az elménk értelmezi. Hogy a lehorgonyozni a jelenben: boldogság. Igazán figyelemreméltó, ahogyan Tolle roppant egyszerűséggel átadja mindazoknak a spirituális igazságoknak a lényegét, amelyeket tanítók hadai hagytak ránk a történelem évezredei folyamán. Sokan vélik úgy, hogy amit Eckhart Tolle mond, az Jézus vagy Buddha tanításainak kortárs szintézise.
1. Életedben a jelen pillanat a legértékesebb
„Az emberekben nem tudatosul az, hogy a MOST nem más, mint ami mindig is volt, nem létezik múlt vagy jövő, csak emlékezet és vágyódás, melyek az elmében zajlanak.”
2. „A múlt semmilyen erővel nem bír a jelen pillanat fölött.”
3. Az élet mindig fel fogja kínálni neked azokat a megtapasztalásokat, amelyek a tudatod fejlődését segítik majd.
„Az élet majd minden tapasztalatot felkínál neked, hogy a tudatod fejlődésében segítsen.Honnan tudod, hogy melyik az a tapasztalat, amire szükséged van? Ez nem más, mint amit épp most tapasztalsz.”
4. Bárhol is légy, légy ott teljesen
„Bárhol is légy, légy ott teljesen. Ha úgy látod, hogy a jelen, amin keresztül mész elviselhetetlen és ez boldogtalanná tesz, három lehetőséged van: kilépni a helyzetből, megváltoztatni a helyzetet, vagy pedig teljes mértékben elfogadni azt a helyzetet. Ha felelősséget akarsz vállalni az életedért, akkor választanod kell a három közül. És most kell választanod. Azután pedig vállalni a következményeit.”
5.Mindig mondj IGENT a jelenre
„Az elfogadás passzív magatartásnak hangzik, de valójában minden egyes alkalommal valami újat hoz a világra. Az a béke, az a finoman rezgő energia: az a tudatosság.”
„Fogadj el – majd cselekedj. Bármit is hozzon a jelen pillanat, úgy fogadd el, mintha te magad választottad volna. Mindig működj együtt vele, ne ellene dolgozz.”
„Mindig mondj igent a jelenre. Mi lehet annál értelmetlenebb és butább, mint hogy ellenállj egy olyan dolognak, ami eleve megtörténik. Van annál ostobább dolog, mint hogy ellenállj magának az életnek? Engedd el magad abban, ami van. Mondj igent az életre – és meglátod majd, ahogy az élet hirtelen kezd érted dolgozni, és nem ellened.”
6. „A boldogtalanság első oka soha sem maga a helyzet, hanem a róla alkotott gondolataid.”
7. Ne vedd olyan komolyan az életet
„Az élet nem éppen annyira komoly, mint amennyire az elménk azzá teszi.”
8. Vékony határvonal választja el azt, hogy tiszteled a múltat vagy elveszel benne
„Vékony határvonal választja el azt, hogy tiszteled a múltat vagy elveszel benne. Például, tudatosíthatod az elkövetett hibáidat, majd továbbmehetsz és koncentrálhatsz a jelenre. Ez azt jelenti, hogy megbocsátottál magadnak.”
9. A lemondás sok erőt és bátorságot kíván
„Néha, lemondani valamiről, valakiről, egy helyzetről, sokkal több erőt követel annál, mint kitartani vagy ragaszkodni ahhoz a helyzethez.”
„Bizonyos változások elsőre negatívnak tűnnek, de hamarosan rájössz, hogy ez által hely teremtődik az életedben valami új számára.”
10. Élőlény vagy, nem egy gépezet.
„Napjaink hajtóvadászatában mindannyian túl sokat gondolkodunk, túl sokat akarunk és megfeledkezünk a LÉT egyszerű boldogságáról.”
11. Ne katalogizáld se az embereket, se pedig magadat
„Ha gondolataiddal meghatározod önmagad, akkor korlátozod magad. Ne osztályozd az embereket vagy magadat. Nem meghalni fogsz, hanem újjá születni. Az se érdekeljen, ha mások meghatároznak téged, mert amikor ezt teszik, csak önmagukat korlátolják, tehát ez az ők problémájuk.”
12. Több vagy az elmédnél
„Egy mélyebb szinten már egy teljes lény vagy. Amikor erre rájössz, egy örömteli energia vesz körül.”
„Az elméddel és gondolataiddal azonosítani magad azt jelenti, hogy az idő fogságában vagy: majdnem kizárólag csak emlékek és vágyak hálójában élni.”
„A szabadság kezdete azt jelenti, hogy észreveszed, nem te vagy az, aki gondolkodik. Amikor erre rájössz, egy felsőbb tudatszint aktiválódik. Akkor majd rájössz, hogy a gondolat mögött az intelligencia széles mezője terül el, hogy a gondolat csupán egy vékony intelligencia fonalacska. Azután észreveszed, hogy minden, ami igazán számít – a szépség, szeretet, kreativitás, boldogság és belső béke – mind az elmén túlról gyökereznek. Elkezdesz felébredni.”
13. „Minden, ami igazán számít, szépség, szeretet, kreativitás, boldogság, belső béke – az elmén kívülről sarjad.”
14. Ahol nincs ego, ott igazi szeretet van
„Az az ártatlan kapcsolat, ami fölött nem az ego dominál, az illúziókeltő folyamataival és az elismerés igényével. Egy ilyen kapcsolatban létezik egy áramlás, egy nyitottság, egy, a másik személy iránt való figyelmesség, ami akarattól mentes.”
15. A szeretetet magadon kívül nem találod meg
„A szeretet egy létforma. A te szereteted nem kívül van, hanem mélyen benned van. Sosem tudod elveszíteni és sosem tud elveszíteni téged.”
16. Minél többet koncentrálsz a rosszra, elméd annál jobban megszállottja lesz a negatív dolgoknak
„Az emberek hajlamosak jobban összpontosítani a negatív dolgokra, és kevésbé a pozitívokra. Akkor pedig az elme megszállottja lesz a negatív, ítéletekkel és aggodalmakkal teli gondolatoknak, amelyeket a jövő gondolata szül, és így tovább.”
17. „Valahányszor szíved mélyéből elfogadod ezt a pillanatot, úgy, ahogy van – formájától függetlenül – békeségben vagy.”
18. Amikor panaszkodsz, áldozattá válsz
„A panaszkodás az „ami van” el nem fogadása. Ez a viselkedés egy nem tudatosított negatív töltetet hordoz magában. Amikor panaszkodsz, áldozattá válsz. De amikor arról beszélsz, hogy mi történik veled, anélkül, hogy áldozatot csinálnál magadból, akkor a te kezedben van az irányítás. Változtass a helyzeten, ha szükséges vagy lehetséges; lépj ki a helyzetből vagy fogadd el. Bármi más őrültség.”
19. A kivételesség nem Isten szeretete, hanem az ego szeretete
„A szeretet nem szelektív, ahogy a nap fénye sem szelektív. Nem tesz csak egy embert különlegesebbé. Nem kizárólagos. A kizárólagosság nem Isten szeretete, hanem az ego szeretete. Mégis, biztosan különbözik, hogy milyen intenzíven éljük meg az igaz szeretetet.”
Lehet, hogy valaki jobban tükrözi a szeretetedet másoknál, s ha ő is ugyanúgy érez, mint te, azt mondhatnád, hogy egy romantikus kapcsolatban vagy vele. De a kapcsolat, ami közted és közte van ugyanaz a kapcsolat, mint ami közted és a buszon melletted ülő közt van, vagy közted és egy madár vagy egy fa közt. Csupán az intenzitás különbözik, amellyel ezt érzed.”
20. Élj hitelesen!
„A hiteles emberi kapcsolatok lehetetlenné válnak, ha szerepet játszol.”
„Egy olyan képpel való azonosulás, amelyet mi alkottunk meg magunkról vagy mások alkotnak meg rólunk, nem egy hiteles életforma.”
21. A keresés a boldogság ellensége
„Ne keresd a boldogságot. Ha keresed, nem fogod megtalálni, mert a boldogság ellensége maga a keresés.”
22. „A létezés legmélyebb szintjén, te egy vagy Mindennel, ami van.”
23. Azt kapod, amit adsz
„Amit másokkal teszel, azt önmagaddal teszed.”
24. A cselekvés jobb a tétlenségnél
„Bármilyen tett jobb a tétlenségnél, ha már hosszabb ideje egy bizonyos helyzetben rostokolsz. Ha hibáztál, legalább tanultál abból az esetből is valamit, így már nem tekinthető hibának többé. Ha benne ragadsz abban a szituációban, akkor nem tanultál semmit.”
25. Ha a forrást megtisztítják, a folyó is tiszta lesz
„Ha sikerül belülről megtisztulnod, a külső dolgok is helyreállnak a maguk módján. Az első valóság belül van, a második valóság kívül.”
26. Az elme egy zseniális eszköz tud lenni, ha úgy használják, ahogy kell
„Az elme egy figyelemre méltó eszköz, ha úgy használják, ahogy kell. Tévesen használva rombolóvá válik. Hogy egyszerűbben fogalmazzak, ez nem feltétlen azt jelenti, hogy te használod hibásan az elmédet, hanem azt, hogy legtöbbször nem is használod. Ő használ téged. Ez a betegség. Azt hiszed, hogy te vagy az elméd. De ez ábránd. Az eszközöd foglyul ejtett.”
27. Az aggódás időpocsékolás
„Azt gondolod, hogy szükséges aggódnod valami miatt, de ez igazából hasznavehetetlen számodra.”
Egyed Zsuzsanna
forrás:http://filantropikum.com/27-eletlecke-eckhart-tolle-tollabol-amit-feltetlenul-ismerned-kell/