A lélek az az életelv, mely a testet élteti…

A lélek az az életelv, mely a testet élteti, a gondolkodást serkenti, az aura befolyását szabályozza, és az életerőket a test igényeinek megfelelően átalakítja. A Holdhoz hasonló szabályozó szerepe van; minden életerőt és bioritmust befolyásol tehát. A szimbólumok nyelvén a lelket ezért társítják a Hold és a neki megfelelő fém, az ezüst képzetével. A természetlélek természetes életterületünk ritmusaihoz alkalmazkodik, míg az új lélek a természetfelettiből származó, teljesen más erőkhöz jut hozzá. Ennek megfelelően teljesen új képességekkel rendelkezik. A legfontosabb az új gondolkodási képesség, melyet gyakran az új lélek rokon értelmű kifejezéseként is használnak.
Az új lélek valóban a Logosz egyetlen bejárati kapuja. A szellem minden sugallatát – mielőtt még hathatna bennünk – a lélek fénye változtatja testileg elfogadhatóvá. A szellemi Nap így tud a lélekben – mint az anyagi Nap a Holdban – visszatükröződni, az arany így kapcsolódhat össze az ezüsttel. Ha a természetlélek feláldozza magát, és az átváltozás útjára lép, csak akkor tud az ember újra reagálni a szellemi hívásra, és visszanyerni azt, amit a távoli múltban elveszített. Ha a lélek nem változik meg, akkor a test rabja marad, és az eredeti, isteni hierarchia nem tudja újra helyreállítani. Akkor továbbra is fordított viszonyok állnak fenn, és a test szükségletei uralkodnak a lélek vezetése helyett.

Hogyan kapcsolható össze a kvantumenergia a tudattal?

„Minden, ami a fizikai világban megjelenik, az összeköttetésben van egy láthatatlan energiaáramlással.”
~ Nan Lu ~

Biológiailag az agy elektromos jelekkel kommunikáló szerv. Ezen elektromos jelek küldése pedig csakis egy elektromágnesen közeg közvetítésével jöhet létre, ami magába foglalja a kvantumrészecskéket is. Tehát az öntudat, a külső és belső történések egyidejű felismerése nem más, mint kvantumenergia.
Hozd egyensúlyba a pozitív és negatív energiákat
Mindenkinek ismerősen csengnek még az iskolából a proton, elektron kifejezések. Emlékezzünk csak vissza kicsit a régi kémiaórákra: ezek képesek semlegesíteni is egymást. Ugyanez a helyzet az Univerzumban lévő energiákkal is.
Vegyük úgy, hogy az Univerzum pozitív töltésű részecskékből épül fel, viszont ezek között a részecskék között negatív töltetű vonzás van. Ennek értelmében a pozitív részecskék semlegesítik a negatív részecskéket és az eredmény: egy semleges energiájú Világegyetem.
A világ harmóniája ebből a pozitív-negatív kettősségből épül fel. Minden azon múlik, mennyire tudjuk megteremteni az egyensúlyt, hiszen a Ying-Yang is ezen egyensúly elvén működik.
Ezért a negatív dolgokat is fogadd el, mert azok is hozzájárnak az élethez. Légy nyitott a pozitív energiákra és hálával élj meg mindent, ami veled történik.

27 életlecke Eckhart Tolle tollából, amit feltétlenül ismerned kell!

Talán már hallottál Eckhart Tolléről, a neves íróról és spirituális tanítóról. Ha pedig nem, akkor valószínűleg nem hiába találkoztál most a nevével. Figyelj. Lehet, hogy most van szükséged arra, hogy az élet és a szenvedés egy új perspektívájával találkozz.

27 életlecke Eckhart Tolle tollából

Bestsellerei, az „Új Föld” és „A most hatalma” százezrek életét változtatta meg világszerte, egyedi és vonzó stílusának köszönhetően. Tolle gyakorlatilag egyszerű szavakba ülteti át a sokak számára elérhetetlennek tűnő spirituális tapasztalatokat. Az Angliában folytatott filozófiai tanulmányai alatt remény vesztve kereste az Igazságot, majd 29 éves depressziós fiatalként olyan rejtelmes felismerő pillanaton ment keresztül, amely gyökeresen megváltoztatta addigi világnézetét.

Eckhart Tolle immár pár évtizede inspirál másokat könyvei és beszédei által, azt hirdetve, hogy az élet sokkal egyszerűbb annál, mint ahogy azt az elménk értelmezi. Hogy a lehorgonyozni a jelenben: boldogság. Igazán figyelemreméltó, ahogyan Tolle roppant egyszerűséggel átadja mindazoknak a spirituális igazságoknak a lényegét, amelyeket tanítók hadai hagytak ránk a történelem évezredei folyamán. Sokan vélik úgy, hogy amit Eckhart Tolle mond, az Jézus vagy Buddha tanításainak kortárs szintézise.

1. Életedben a jelen pillanat a legértékesebb

„Az emberekben nem tudatosul az, hogy a MOST nem más, mint ami mindig is volt, nem létezik múlt vagy jövő, csak emlékezet és vágyódás, melyek az elmében zajlanak.”

2. „A múlt semmilyen erővel nem bír a jelen pillanat fölött.”

3. Az élet mindig fel fogja kínálni neked azokat a megtapasztalásokat, amelyek a tudatod fejlődését segítik majd.

„Az élet majd minden tapasztalatot felkínál neked, hogy a tudatod fejlődésében segítsen.Honnan tudod, hogy melyik az a tapasztalat, amire szükséged van? Ez nem más, mint amit épp most tapasztalsz.”

4. Bárhol is légy, légy ott teljesen

„Bárhol is légy, légy ott teljesen. Ha úgy látod, hogy a jelen, amin keresztül mész elviselhetetlen és ez boldogtalanná tesz, három lehetőséged van: kilépni a helyzetből, megváltoztatni a helyzetet, vagy pedig teljes mértékben elfogadni azt a helyzetet. Ha felelősséget akarsz vállalni az életedért, akkor választanod kell a három közül. És most kell választanod. Azután pedig vállalni a következményeit.”

5.Mindig mondj IGENT a jelenre

„Az elfogadás passzív magatartásnak hangzik, de valójában minden egyes alkalommal valami újat hoz a világra. Az a béke, az a finoman rezgő energia: az a tudatosság.”

„Fogadj el – majd cselekedj. Bármit is hozzon a jelen pillanat, úgy fogadd el, mintha te magad választottad volna. Mindig működj együtt vele, ne ellene dolgozz.”

„Mindig mondj igent a jelenre. Mi lehet annál értelmetlenebb és butább, mint hogy ellenállj egy olyan dolognak, ami eleve megtörténik. Van annál ostobább dolog, mint hogy ellenállj magának az életnek? Engedd el magad abban, ami van. Mondj igent az életre – és meglátod majd, ahogy az élet hirtelen kezd érted dolgozni, és nem ellened.”

6. „A boldogtalanság első oka soha sem maga a helyzet, hanem a róla alkotott gondolataid.”

7. Ne vedd olyan komolyan az életet

„Az élet nem éppen annyira komoly, mint amennyire az elménk azzá teszi.”

8. Vékony határvonal választja el azt, hogy tiszteled a múltat vagy elveszel benne

„Vékony határvonal választja el azt, hogy tiszteled a múltat vagy elveszel benne. Például, tudatosíthatod az elkövetett hibáidat, majd továbbmehetsz és koncentrálhatsz a jelenre. Ez azt jelenti, hogy megbocsátottál magadnak.”

9. A lemondás sok erőt és bátorságot kíván

„Néha, lemondani valamiről, valakiről, egy helyzetről, sokkal több erőt követel annál, mint kitartani vagy ragaszkodni ahhoz a helyzethez.”

„Bizonyos változások elsőre negatívnak tűnnek, de hamarosan rájössz, hogy ez által hely teremtődik az életedben valami új számára.”

10. Élőlény vagy, nem egy gépezet.

„Napjaink hajtóvadászatában mindannyian túl sokat gondolkodunk, túl sokat akarunk és megfeledkezünk a LÉT egyszerű boldogságáról.”

11. Ne katalogizáld se az embereket, se pedig magadat

„Ha gondolataiddal meghatározod önmagad, akkor korlátozod magad. Ne osztályozd az embereket vagy magadat. Nem meghalni fogsz, hanem újjá születni. Az se érdekeljen, ha mások meghatároznak téged, mert amikor ezt teszik, csak önmagukat korlátolják, tehát ez az ők problémájuk.”

12. Több vagy az elmédnél

„Egy mélyebb szinten már egy teljes lény vagy. Amikor erre rájössz, egy örömteli energia vesz körül.”

„Az elméddel és gondolataiddal azonosítani magad azt jelenti, hogy az idő fogságában vagy: majdnem kizárólag csak emlékek és vágyak hálójában élni.”

„A szabadság kezdete azt jelenti, hogy észreveszed, nem te vagy az, aki gondolkodik. Amikor erre rájössz, egy felsőbb tudatszint aktiválódik. Akkor majd rájössz, hogy a gondolat mögött az intelligencia széles mezője terül el, hogy a gondolat csupán egy vékony intelligencia fonalacska. Azután észreveszed, hogy minden, ami igazán számít – a szépség, szeretet, kreativitás, boldogság és belső béke – mind az elmén túlról gyökereznek. Elkezdesz felébredni.”

13. „Minden, ami igazán számít, szépség, szeretet, kreativitás, boldogság, belső béke – az elmén kívülről sarjad.”

14. Ahol nincs ego, ott igazi szeretet van

„Az az ártatlan kapcsolat, ami fölött nem az ego dominál, az illúziókeltő folyamataival és az elismerés igényével. Egy ilyen kapcsolatban létezik egy áramlás, egy nyitottság, egy, a másik személy iránt való figyelmesség, ami akarattól mentes.”

15. A szeretetet magadon kívül nem találod meg

„A szeretet egy létforma. A te szereteted nem kívül van, hanem mélyen benned van. Sosem tudod elveszíteni és sosem tud elveszíteni téged.”

16. Minél többet koncentrálsz a rosszra, elméd annál jobban megszállottja lesz a negatív dolgoknak

„Az emberek hajlamosak jobban összpontosítani a negatív dolgokra, és kevésbé a pozitívokra. Akkor pedig az elme megszállottja lesz a negatív, ítéletekkel és aggodalmakkal teli gondolatoknak, amelyeket a jövő gondolata szül, és így tovább.”

17. „Valahányszor szíved mélyéből elfogadod ezt a pillanatot, úgy, ahogy van – formájától függetlenül – békeségben vagy.”

18. Amikor panaszkodsz, áldozattá válsz

„A panaszkodás az „ami van” el nem fogadása. Ez a viselkedés egy nem tudatosított negatív töltetet hordoz magában. Amikor panaszkodsz, áldozattá válsz. De amikor arról beszélsz, hogy mi történik veled, anélkül, hogy áldozatot csinálnál magadból, akkor a te kezedben van az irányítás. Változtass a helyzeten, ha szükséges vagy lehetséges; lépj ki a helyzetből vagy fogadd el. Bármi más őrültség.”

19. A kivételesség nem Isten szeretete, hanem az ego szeretete

„A szeretet nem szelektív, ahogy a nap fénye sem szelektív. Nem tesz csak egy embert különlegesebbé. Nem kizárólagos. A kizárólagosság nem Isten szeretete, hanem az ego szeretete. Mégis, biztosan különbözik, hogy milyen intenzíven éljük meg az igaz szeretetet.”

Lehet, hogy valaki jobban tükrözi a szeretetedet másoknál, s ha ő is ugyanúgy érez, mint te, azt mondhatnád, hogy egy romantikus kapcsolatban vagy vele. De a kapcsolat, ami közted és közte van ugyanaz a kapcsolat, mint ami közted és a buszon melletted ülő közt van, vagy közted és egy madár vagy egy fa közt. Csupán az intenzitás különbözik, amellyel ezt érzed.”

20. Élj hitelesen!

„A hiteles emberi kapcsolatok lehetetlenné válnak, ha szerepet játszol.”

„Egy olyan képpel való azonosulás, amelyet mi alkottunk meg magunkról vagy mások alkotnak meg rólunk, nem egy hiteles életforma.”

21. A keresés a boldogság ellensége

„Ne keresd a boldogságot. Ha keresed, nem fogod megtalálni, mert a boldogság ellensége maga a keresés.”

22. „A létezés legmélyebb szintjén, te egy vagy Mindennel, ami van.”

23. Azt kapod, amit adsz

„Amit másokkal teszel, azt önmagaddal teszed.”

24. A cselekvés jobb a tétlenségnél

„Bármilyen tett jobb a tétlenségnél, ha már hosszabb ideje egy bizonyos helyzetben rostokolsz. Ha hibáztál, legalább tanultál abból az esetből is valamit, így már nem tekinthető hibának többé. Ha benne ragadsz abban a szituációban, akkor nem tanultál semmit.”

25. Ha a forrást megtisztítják, a folyó is tiszta lesz

„Ha sikerül belülről megtisztulnod, a külső dolgok is helyreállnak a maguk módján. Az első valóság belül van, a második valóság kívül.”

26. Az elme egy zseniális eszköz tud lenni, ha úgy használják, ahogy kell

„Az elme egy figyelemre méltó eszköz, ha úgy használják, ahogy kell. Tévesen használva rombolóvá válik. Hogy egyszerűbben fogalmazzak, ez nem feltétlen azt jelenti, hogy te használod hibásan az elmédet, hanem azt, hogy legtöbbször nem is használod. Ő használ téged. Ez a betegség. Azt hiszed, hogy te vagy az elméd. De ez ábránd. Az eszközöd foglyul ejtett.”

27. Az aggódás időpocsékolás

„Azt gondolod, hogy szükséges aggódnod valami miatt, de ez igazából hasznavehetetlen számodra.”

Egyed Zsuzsanna

forrás:http://filantropikum.com/27-eletlecke-eckhart-tolle-tollabol-amit-feltetlenul-ismerned-kell/


vissza az elejére

Love is the Zero Point Field

16th March 2016

By Lia Love

Guest Writer for Wake Up World

“Out beyond ideas of wrongdoing and rightdoing there is a field. I’ll meet you there.” ~ Rumi 

Our outer and inner environments are based on duality architecture and dictates that we are either in positive or negative consciousness, doing good or bad, feeling joy or feeling pain. One interpretation of the above Rumi quote is that ‘wrongdoing’ falls into negative consciousness and ‘rightdoing’ falls into positive consciousness.

However, in the middle of duality, between positive and negative, between ‘wrongdoing’ and ‘rightdoing’, is zero point — a neutral point of nothingness, the field of pure potential, the field of which Rumi speaks where there is no ‘doing’, only be-ing, until we decide to step out of that neutrality.

 

Zero Point Is Our Creation Tool

Zero point energy is idle, non-charged and available for experiential creation. We take this energy and apply a polarity gradient charge, between and including the negative and positive polarity ranges thus creating a desired experience

From my viewpoint, we entered this experience octave as our Authentic Selves to play and create in the field of zero point and polarity consciousness. The Source Consciousness of this octave extended the use of neutral energy (zero point) to mold into whatever we choose to experience and feel in our inner and outer worlds.

The Hermetic Teachings concerning duality are that not only is everything in constant movement and vibration, but that the “differences” between the various manifestations (our experiences) of the universal power (zero point) are due entirely to the varying rate and mode of vibrations. This relates to the positive or negative charge (frequency rate) we apply to neutral energy to create an experience.

So the charge we put on an event, feeling or emotion creates our experience thus our manifestation. This takes us out of true peace and out of zero point.

The Zero Point Field IS The LOVE Field

“Where there is love, there is life.” ~ Mahatma Gandhi

Where there is zero point, neutral energy, creation itself, there is life.

The Zero Point Field is the tool Source Consciousness of this Multiverse so benevolently provided that responds to our every desire and own discretion. We have absolute choice in how we charge our life in every moment.

Can the extension of unbounded choice be anything but love?

Can so magnificent a tool to use for our self expression and self progression with no strings and no repercussions, except the ones we create for ourselves, be nothing less than a gesture of pure love? So Love in that context IS the most powerful and effective energy there ever was, is and will be for this multiverse.

When we give those around us unbounded choice, when we step out of their way to express exactly as they choose, we are expressing love – we are being in neutral and allowing another to have their trip without our interference. Isn’t that kind of love the same kind of love being expressed by Source Consciousness in the zero point field – the freedom to choose and create?

LoveLocks

Extending The Love Field and Freedom To Ourselves

“Many people think excitement is happiness. But when you are excited you are not peaceful. True happiness is based on peace.” ~ Thich Nhat Hanh

This is easier said than done, and cultivating self nurture and self love will lead us to neutral, the LOVE field. When in the LOVE field, the peaceful place, we also extend those same qualities of LOVE to our Self! Everything gets easier and flows with more grace as we deeply relax into this BEingness.

When we enter into alignment with Authentic Self and the LOVE field, we also pave the way for someone else to take that journey. Actions always speak louder than words, and we are all taking notes as we watch each other move forward.

This is our dynamic cultivation period and ours alone. When we have finished with duality, we have the tools within to find our way out. We have the tools to unlock our true heart, our true love, out true BEingness and peace from the confines and limitations imposed by duality. We have the ability to connect, with a greater degree, to zero point and be at greater peace and healthy tranquil joy and contentment.

Not that there is anything ‘wrong’ with duality. I just feel better when not in it.

From zero point we came
To zero point we return,
In other words,
From Love we came
To Love we return.
~ Lia

And, as always, remember we have eternity to work it out!

In love with you,
Lia


vissza az elejére

EGYENSÚLY ÉS HARMÓNIA

Mit tehetünk az eredendő összhang, egyensúly, harmónia állapot érdekében?

Az egyensúly az energia–univerzum alap dinamizmusa. A rezonanciák állandó, áramlás-kölcsönhatás játéka ez, egyben ez az alapközeg, amelybe ’minden,ami van’ bele van szövődve, ágyazva.

Az ember, energetikai lényként, természetesen szintén része, alkotó eleme ennek a mindenkori egyensúlynak, függetlenül attól, hogy éppen összhangban vagy disszonanciában van az univerzum alap rezgésmintájával. Az univerzum ugyanis mindenkor egyensúlyra rendezi magát. Az egyén számára, és ezáltal a kollektív számára is, viszont nagy különbséget jelen az univerzummal való összhang vagy disszonancia állapota.

Amikor az egyének nagy számánál borul az eredendő egyensúly, az megjelenik a Föld felszínén is, Jó összehasonlítási alap a földön végbemenő katasztrófák és az emberiségben végbemenő felbolydulás. Képzelj el egy szökőárat, vagy egy hurrikánt kicsiben: ez megy végbe a szervezetedben, mikor nem vagy összhangban önmagaddal. A kinti rombolások jelképezik a benned végbemenő sejtszintű pusztítást.

Mikor kibillensz egyensúlyodból, akkor kezdődnek a kellemetlen élmények, érzések sorozata, majd a betegségek, fokozatosan felszínre törnek a kezeletlen problémák érzelmi-gondolati energiái. A szervezet fizikai szinten figyelmeztet a nem kívánatos irányra, a disszonanciára. A kibillenés és az abban élés a szabad akarat, és annak kollektív hatásaként kialakult fejlődési utunk energetikai kölcsönhatás-állapota.

Mi t tehetünk az eredendő összhang, egyensúly, harmónia állapot érdekében?

„Minden energia – elég, ha ezt tudatban tartod. Hangolódj rá annak a valóságnak a frekvenciájára, amelyben élni szeretnél – és megkapod. Ez nem filozófia, ez fizika.„ Einstein

„Feltételek nélkül, a körülményektől függetlenül törekedjetek arra, hogy könnyed jó-érzésben legyetek, mert csak ekkor fértek hozzá a Világokat Teremtő Energiához.”Abraham Hicks.

Tehát hangolódunk kell az univerzum alaprezgésére, azaz a mindent magába foglaló, végtelen intelligenciájú szeretet energiára, az egyetemes mezőre. Ez a sajátos frekvencia érzelmi állapot formájában észlelhető általunk: béke-nyugalom-biztonság-csendes eufórikus derű-egyensúly… a jól-levés állapota. És ez a természetes, eredendő létállapotunk. Ilyenkor az egyéni és az egyetemes elektromágneses mezők indukcióban, azaz ellenállás mentes áramlás zajlik. Az egyén teljes laza, pihenő, töltő állapotban lebeg, és a teljes rendszere optimumon fut: energia szint, biokémia, szellemi képességek…

Hogyan hangolódjunk erre? – ez a következő kérdés.

Ezen a ponton szélesre bomlik a lehetőségek spektruma, és a jó hír az, hogy TE VÁLASZTASZ!

Azzal kezdődik, hogy a szívedből kívánod az egyensúly-harmónia állapotát. Ez a tiszta, intenzív vágy választ vált ki az univerzumból, és valamilyen megoldás kerül eléd: könyv, módszert átadó személy, barát, aki épp megélt egy fejlődési ugrást, bármi… vedd észre a szinkronicitást, mint választ, és bízz a kapott irányításban, követve azt…innen már a fejlődésed útján vagy

Amire éber tudatossággal figyelned kell még, az az érzelmi vezérlő rendszered jelzése: mit érzel belül? Jó-érzésben vagy? EZ AZ IRÁNYTŰD!

Tehát az alap GYAKORLAT az egyensúly felé a jól-levés állapotában levés érzésének begyakorlása és annak fenntartása a mindennapok forgatagában.

Tudatában vagyok, hiszen magam is ezt gyakorlom, hogy könnyen lehangolódunk, és mivel a jelenlegi bejáratott minták, programok által vezérelt életvitelünk módszerei ezen a rezgésszinten nem működnek, új módszertant kell kifejlesztenünk. Ehhez elkötelezett, gyengéd, önelfogadás és türelmes, rendíthetetlen következetesség kívánatos.

Hasznos lehet az általam megtapasztalt módszerek áttekintése is, kipróbálás, vagy arról intuitíven valami másra váltás érdekében.

A következő cikkekben módszerek, gyakorlatok, meditációk, megerősítések kisebb gyűjteményeit szeretném megosztani:

Indulásra a legkézenfekvőbb, hiteles és hatékony frekvencia-hangoló eszközt ajánlom, amely a passzív rezonancia jelenségén keresztül átrendezi a frekvencia összetételedet az univerzummal koherens állapotra. Az Ősi Solfeggio 6 frekvencia csomagjáról beszélek, amelynek a Youtube lejátszási lista linkjét ide másoltam.

Hallgasd az első kettőt pár napon-héten keresztül naponta, majd vedd hozzá a harmadikat, és ha már jól ismered ennek a háromnak a hatását magadon lépegess tovább egyenként, vagy ahogy érzed. Örömmel veszem és megköszönöm, ha megosztod az élményeidet.

http://lelekmagazin.hu/egyensuly-es-harmonia/

EGYENSÚLY – HARMÓNIA ÁLLAPOTRA HANGOLÁS

Somi-Kovács Mária folytatja a “Mit tehetünk az eredendő összhang, egyensúly, harmónia állapot érdekében?” sorozatát, melyben újabb ajánlásokat találsz a tennivalókra.

2016 masszív kozmikus egybeállásokkal, különleges bolygók közötti kölcsönhatásokkal indult… a január 10i új hold, a 111-es Január 11i energia mind tovább ‘hegyezte’ a 2015 folyamán már amúgy is magas koherenciájú rezgésemelő energetikai késztetést! A kozmikus színtér készen áll…
Érdemes megragadni a lehetőséget, egyrészt, mert minden ‘kihívásos’ helyzetet a természetes egyensúly – harmónia állapotból lehet eredményesen fogadni, tehát az ott levést, az emlékezést arra, akik vagyunk, igen hatásos gyakorolni, másrészt, mert a jelenlegi késztetések kvantum-meglovaglása a fejődés jelenlegi momentuma, tehát éber tudatossággal hasznos dolgozni azon, amit kinek-kinek a rezgésemelés jelent éppen most, befolyásolva egyúttal a kollektív fejlődést – megváltoztatva a világot.

A spirituális fejlődés nem teljesítmény, hanem életmód, egy olyan irányultság, ami önmagában jutalmazó, ezért egyedül az indítékaink iránya a fontos. (Dr Hawkins)

Ehhez alapból a leghatékonyabb közelíteni, ha arra gondolsz, aki valójában vagy; a holografikus univerzum szerves teremtő-,alkotó -, és tapasztaló – holografikus darabja … ez máris beállítja a rezgésszintet. Erre a rezgésszintre hangolódást választom!- mondom magamnak, kifejezve a szabad akaratomat. Ez az első lépés, a tudatos választás, a szándék!

Következő tennivaló maga a hangolódás, hangolás

Miután minden energia, azaz minden rezgés, illetve frekvencia, átláthatjuk a jelentőségét ennek a kritikusan fontos, rejtett erőnek, mellyel befolyásolható az életünk, egészségünk, társadalmunk és a világunk.

“Ha valaki meg akarja tudni, hogy egy királyság vajon jól kormányzott, hogy erkölcsei jók vagy rosszak, a zenéjük fogja nyújtani a választ.” – Konfuciusz

A legtermészetesebb hangolás egy alap fizikai jelenség, a passzív rezonancia befogadása:

Ilyen a természetbe merülés, a szférák zenéjének meghallása a mély, belső csend pillanataiban, valami örömteli dolog szemlélődésébe való belefelejtkezés, és hasonlók…

Amikor a fenti hatások érzése kezd igénnyé erősödni bennünk, annyira, hogy vágyunk a jól-levés érzésére, akkor tudatosan keresni kezdjük a felhangolás valamelyik módját… legegyszerűbb olyan frekvenciájú zenéket választani, amelyek rezgésszintje a jól-levés minőségeit kódolja..

Ebbe a kategóriába tartoznak az ősi Solfeggio frekvenciák, melyeknek már régi időkben felismerték az áldottság állapotot kiváltó hatását.

A mai zenei skálához képest ez egy alternatív hangolás, ahol az „A” hang = 432Hz, az úgynevezett Verdi “A”, amely matematikailag összhangban van a világegyetemmel. Az „A” 432 Hz-en alapuló zene jótékony gyógyító energiát továbbít.

Amennyiben tehát reggel-este és amikor csak „helyzet” van hangolódási ceremóniaként -kombinálva a passzív rezonancia és a tudatos felhangolás együttes erejét -, Solfeggózunk, alapból kiiktatjuk a félelem – szorongás és egyéb lehangoló érzések rezgéseit, mivel az energetikai adó-vevő rendszerünket magasabb rezgésszintre állítottuk! A többi gyakorlás, alkalmazás – tudatos felelősségvállalás kérdése a gondolataink, érzelmeink, szavaink és cselekedeteink – a kiáramlásunk minőségére, rezgésszintjére vonatkozóan J

Éber, könnyed tudatossággal nyílj meg a Solfeggio frekvenciák befogadására és figyeld, vedd észre a finom-hatásokat a közérzetedre vagy létállapotodra, és a megnyilvánulásaidra, melyről a honlapomon is találsz információkat.

http://lelekmagazin.hu/egyensuly-harmonia-allapotra-hangolas/


vissza az elejére